2. fejezet - Zöld Lámpás

- Miért kell úgy viselkedni, mint egy karótnyelt ribanc? - teszem fel a költői kérdést, miután az iroda teljesen üressé válik és ketten maradunk. Találkozásunk óta ugyanis Madison nem épp a legkedvesebb főnök, akit csak el tudnék képzelni magamnak, és őszintén szólva annyira idegesít, hogy szívem szerint néha komolyan felpofoznám, hátha az agya kicsit helyre billenne.
- Mi a bajod Caleb? Hogy egy dugás után nem vagyok beléd szerelmes, és nem ajnározlak, mint az összes többi nőd? - csattan fel, én pedig először csak felvonom a szemöldökömet, majd hangosan röhögni kezdek. Imádom a nőket, meg a logikájukat! Komolyan! Hogy miért hiszi azt mindegyik, hogy egy dugás után azt várjuk tőlük, hogy rajongjanak körbe minket? Én ugyan soha nem kértem senkitől hogy oltárt emeljen a kedvemért, és a teljesítményem miatt, és most sem várom, hogy hasonló történjen. Egyszerűen csak nem értem miért kell megmutatni hogy milyen erős is valójában a gyengébbik nem egy olyan szituációban, ahol nem kellene. Mert a munkának mi köze a szexhez, és ahhoz az egyszeri esethez hetekkel ezelőtt?
- Már bocsáss meg Madison, de miről beszélsz? Nem kértem, hogy ajnározz, azt viszont igen, hogy gondolkodj! Hozom a megrendelőket, hozok egy csomó lehetséges projectet, te pedig mindet elutasítod, amihez közöm van. Ráadásul úgy, hogy közben leégetsz azok előtt, akiket próbálok beszervezni a cégednek! Áruld már el, hogy most csak ilyen régen dugtál és azért van az agyad teljesen nullán, vagy velem van bajod? - Újabb költői kérdés, ám erre nem érkezik válasz. Arca vörösre vált, kezét átkulcsolja mellei előtt és esküszöm, úgy néz ki, mint egy durcás gyerek, aki nem kapott édességet a boltból. Isten mentsen hogy valaha is gyerekem legyen, hiszen a nőkkel sem tudok mit kezdeni!
- Nos akkor immár normális hangnemben kérdezem, ezzel mi volt a baj? - kulcsolom össze az ujjaimat és hátradőlök a kényelmes bőr székemben.
- Oké, igazad van. Azt hiszem beijedtem. Nem veled van probléma, hanem a nézeteimmel. Mi mindig is egy kis cég voltunk, és bár vágytam a terjeszkedésre, most úgy érzem ez túl gyors tempó. Egyszerűen nem tudom követni, és azt érzem, hogy a lelkem eladom az ördögnek, aki jelen esetben te vagy. - mondja kimérten, én pedig egy sóhajjal megadom magam. Mindig is hatékony voltam a munkában, többek között ezért voltam olyan sikeres. Most sem lazsálok, az nem én lennék. De egy kis vállalkozásnál nem dolgoztam még, pláne úgy nem, hogy az a vállalkozás önmagában baromi jó, csak bátortalan a nyitásra.
- Figyelj, én megértelek. De akkor döntsd el mit akarsz! Én mindig is sikeres voltam a munkámban, nagyon sok kapcsolatom van, és ösztönösen tudom, hogy mit akar a másik. Csak kérned kellene, hogy ne legyek ilyen túlbuzgó, és komolyan, felteszem a lábam az asztalra, és nézegetem a pornót munka közben. Csak kérlek, könyörgöm! Nyisd ki a szád, mert én ezt így nem tudhatom! Azt pedig, hogy engem hozz kellemetlen helyzetbe, azt nem tartom túl korrektnek! - válaszolom, majd határozottan az arcára bámulok. Még mindig jó nő, hosszú haját a munkába szorosan felkötve viseli, és ilyenkor mindig eszembe jut, mennyivel felszabadultabbnak tűnt abban a bárban, ahol felszedtem. Lehet csak a pia tette, és hogy nem akartunk tudni semmit a másikról, de mégis! Kellemes volt a kommunikáció beszéd nélkül, hogy nem kellett azon rágódni, vajon mit is akar a másik. És ezért nem értem! Nem értem, hogy most, mikor már ismerem nagyjából, és beszél, miért nem a lényeget mondja. Sokkal célravezetőbb lenne, mint ez a rengeteg faszság, amivel eláraszt már hetek óta, és amivel leépíti a hírnevemet.
- Esetleg lehetne akkor arról szó, hogy főnökként viselkedsz, és nem féltékeny tinédzserként? - kérdezem tőle, és ezt a kérdést tényleg komolyan gondolom. Soha nem voltam részese a vállalatokon belüli harcoknak, én csak tettem a dolgom. Mindig elégedettek voltak velem és most ez az egész valahogy baromira kiborít. Úgy gondolom, ha a kettőnk kapcsolatát én tudom a helyén kezelni, akkor ezt neki is kellene tudnia. Az Amys eset után nem gondolom ugyanis, hogy nekem pont vele kellene elkezdenem kavarnom, és ha már egyszer megfogadtam, akkor tartom is magam a házinyúlra nem lövünk elvhez. Hálistennek ezek azok a dolgok, amikhez még évek hosszú sora után is ragaszkodom. Az elveim...
- Este a Zöld Lámpásban koktélparti lesz, remélem nem felejtetted el. Jelenj meg időben, és öltözz alkalomhoz megfelelően! - mondja, pont mint egy főnök, és az arcom egy pillanat alatt felderül.
- Értettem főnök asszony, remélem ez a hozzáállás megmarad jó sokáig! - Bátorítom, és csak reménykedem abban, hogy a kettőnk közötti feszültség az hamar elillan. Ugyanis nem szeretnék olyan munkakörnyezetben dolgozni, ahol egy fürkész barna szempár lesi minden tettemet, hogy mikor is ugorhat rám.

A Zöld Lámpás egészen extravagáns hely. Minden neon színekben pompázik és természetesen a zöld szín dominál. A hely maga egy aprócska étterem, amelynek leginkább a bár része felkapott. A kiszolgálás hibátlan és az ár-érték arány is megfelelő. Itt a pénzedért tudod legalább, hogy biztos nem vizezett, hanem minőségi whiskyt ihatsz, abból az évjáratból, amelyikből ténylegesen kéred is. Ez a második alkalom, hogy itt töltöm az időmet. Először Willnek köszönhettem az itt tett látogatásomat, mikor is kibéreltük a helyet a mai napra. Már akkor is tetszettek a régies bútorok, melyekkel be van rendezve, és mely egyáltalán nem passzol neon színéhez. Ettől függetlenül a teljesen egyértelmű ellentét az, ami a legjobban vonzz, hiszen megfér itt a régi idők minden szépsége, a mai divattal.
- Egy whiskyt? - kérdezi Will, majd megáll mellettem sötét zakójában és lila ingében. Természetesen színben ehhez passzoló nyakkendőt választott, nem úgy mint én. Mert én szeretem ám bosszantani az embereket, így nem csoda, hogy kék ingemmel, indigószín öltönyömmel és citromsárga nyakkendőmmel kilógok a tömegből. Természetesen érkezésekor Madison is kiszúrja, talán épp az én nyakkendőmet először, és rosszallva csóválja a fejét. Reakcióm kimerül abban, hogy immár italomat felé emelem, és a távolból iszok az egészségére. Nem is tudom, hogy hova tűnt az a nő, akit annak idején megdöntöttem, de komolyan gondolom, hogy ez egy tragédia.
- Egészségedre Will! - koccintom hozzá a poharam az övéhez, majd a maró folyadékot jólesően ledöntöm a torkomon.
- Mi újság van Madison fronton? - kérdezi, majd pillantása a nő felé vándorol, aki épp az egyik leendő ügyfelünkkel igyekszik beszédbe elegyedni. Zöld ruhája kellemesen beleolvad a környezetbe és haját most kiengedve viseli.
- Nem tudom. Igazából baromira elegem van belőle. Mármint eddig az összes lehetőséget lepasszolta és ezt úgy, hogy ezek után engem nem találnak megbízhatónak, nem a céget. Mintha szórakozna velem... - mondom majd felmorranva belenyelek az italomba. - Szerinted ez normális? - kérdezem, majd Willre pillantok.
- Á, figyelj! Én már próbáltam beszélni vele, de nem tudom mire is jutottam igazából. Mindig is hülye voltam ahhoz, hogy megértsem a nőket, legalább is, mikor épp túl sokat gondolkodnak. És az a baj, hogy Madison jelenleg baromi sokat gondolkodik. - hümmög, majd mikor épp belemerülnék a gondolataimba, oldalba bök, fejével egy nő felé biccentve.
- Clarissa Pears. Az övéké a Spider, és már egy ideje szívesen bekebeleznék Madisont, és a céget. Igazából szerintem jót tenne a Kiss-nek hogy kinőjön a sima kis kozmetikai szerek világából. Hiszen elég sok új kutatást folytatunk le, és vannak igazán forradalmi eljárásaink és terveink is. Bár te hozol üzletet, szóval úgyis tudod.
- Szerintem a Kiss megállja a helyét önmagában is. A termékek jók, kell is a nőknek. Árban, minőségben megfelelő, nem gondolom, hogy feltétlenól fel kéne faljon minket egy pók. Arról nem beszélve, hogy onnantól kezdve elveszítené nem csak az önállóságát, de mindent igazából amit eddig elért. - mondom, majd Madisonról pillantásom átvándorol immár a mutatott hölgyre. Fehér rövid ruha, csillogó strassz kövek, és lazán tarkóra tűzött vörös haj. Nyakának finom íve igazán megbabonázó, nem csoda hát, hogy az első pillantás után felmorranok és Will ki is röhög.
- Hát haver, neked aztán van ízlésed!
- Most miért? Mondd, hogy nem jó nő! - vigyorgom, majd kiürült poharamat a pultra teszem, és megigazítom a nyakkendőmet.
- De, bár szerintem nem a te súlycsoportod. Ettől függetlenül hajrá! Mutass valamit! Úgyis meg kell puhítani, hogy ne akarja felvásárolni a céget! Tehát tiéd a pálya! - mosolyog Will, majd kezével a tömegre mutat, mintegy irányítva, hogy akkor fogjam meg magam végre, és húzzak oda bemutatkozni. Nem is kell kétszer mondani, már indulok is. Barátilag Will vállába boxolok, majd kihúzott vállakkal, egyenes tartással és egy kellemes mosollyal masírozok Miss Pearshez.
- Esetleg egy ital? - súgom a nő fülébe, ahogy mellé érek, és kiélvezem a pillanatot, ahogy összerándul a közelségemtől. Igéző, zöld szemeit (igen, ez az egész este a zöld szín körül forog) rám emeli, majd mosolyogva nyújtja a kezét.
- Minden nőt halálra ijeszt az első találkozáson, Mr. Heart? - kérdezi, és közben kivillantja hófehér fogait. Kezét elkapom, majd lágy csókot lehelek kacsójára, és természetesen lelopok egy pohár pezsgőt is, az épp arra járó pincér tálcájáról és felé nyújtom.
- Köszönöm, igazán kedves. Reméltem, hogy nem múlik el úgy ez a nap, hogy ne ismerkednénk össze. Hogy lehet, hogy Madison kifogta magát, az egyik legnagyobb halat? És hogy lehet, hogy nem tudtam őt megelőzni? - kérdezi jókedvűen, én pedig hízelgésére szintén kivillantom fogaimat. Imádom az apró flörtöket, ha egy nő vevő rám, és mindenre, amit mondani akarok, tudok és fogok. És ő nem kispályás, ez már rögtön az első pillanatban látszik. Igazi, kemény üzletasszony, aki határozottan emelkedik sok ember felé, nem csak magassága miatt, hanem azért is, mert már maga a kiállása is azt sugallja: "vegyél komolyan!". Én pedig természetesen komolyan veszem, és elgondolkodom a válaszon.
- Nos ez csak úgy lehetett, hogy ön nem asszisztálta végig a magánéleti problémámat, míg egy barátom igen. Neki volt kapcsolata, míg kegyed épp a kritikus pillanatokban nem mutatkozott.  Lemaradt rólam, maradjunk ennyiben.
- Tudja, azért én reménykedem, hogy nem maradtam le Önről teljes egészében. Esetleg tegeződhetnénk... - ajánlja fel én pedig készséggel elfogadom.
- Szólítson Calebnek, Clarissa. - mondom, majd mosolyától és attól, hogy megemlíti nem tett le rólam határozottan úgy érzem, kissé melegebb lett a teremben.
Pillantása sokat sejtető, és elgondolkodom azon, hogy vajon ha nem egy ilyen helyen lennénk, akkor kettőnk között milyen affér is lehetne.
- Nem gondolod, hogy kicsit sokan vannak itt? Beszélnünk kellene az üzletről, de így túl sokan hallanák. Egy séta a levegőn? - kérdezi, én pedig rögvest elkomorulok. A mai koktélparti természetesen az új ismeretségek kötése miatt jött létre, és azért, hogy a Kiss megkapja a neki legjobb üzleti lehetőségeket. Így tehát mikor arról beszél, hogy ajánlata van számomra, egyértelmű, hogy komolyan veszem. Készséggel ajánlom fel a kezem, és vezetem ki a hűs levegőre, majd az étterem melletti sikátorba. Keze a táskájában matat, majd előveszi a cigarettáját. Megkínál, én pedig elfogadom. Évek óta nem gyújtottam rá, pedig valamikor az Amy előtti időkben nagy bagós voltam. Mostanság inkább csak passzívan élvezem a nikotinszál jóleső aromáját, azonban most, most úgy gondolom jól fog esni a whisky után egy szál.
- Nos, miről is akart beszélni velem? - kérdezem, miközben elveszem kezéből az öngyújtót, majd először neki, majd saját magamnak is tüzet adok.
- Gondolom azzal tisztában vagy, hogy előszeretettel megvenném a Kiss-t. Viszont Madison nem igazán nyitott erre a dologra. Nem szeretném erőltetni egyelőre, szóval gondoltam kitalálhatnánk valami olyan dolgot, mely mindkettőnk számára gyümölcsöző.
- Igazán kedves, hogy így gondolod, de nem úgy kellene történnie, hogy te már egy kész ötlettel állsz elém? - kérdezem vigyorogva, majd a közben elhasznált fél szál cigimet messzire pöccintem.
- Vannak ötleteim... - mondja, majd lágyan kifújja a füstöt, és közelebb lép. Szája hívogat, teste testemnek nyomódik, én pedig nem is én lennék, ha nem fogadnám el ezt a kedves invitálást. Kezem a derekára téved, hátrébb tolom, egész addig, míg fel nem préselem a falra. Fejét a hideg kőnek dönti, és felemeli hogy rám nézzen. Tekintetét az enyémbe fúrja, majd onnan a számra téved pillantása, én pedig engedek a vágynak és néma kérésének, ajkára hajolok.

Nyelvemmel finoman simogatom száját, és bebocsátásért esdeklek. Mikor ajka elnyílik, játékosan simogatom nyelvét, és szívom be azt, hogy még jobban felizgassam. Kezem közben a combjára téved, és ahogy haladok felfelé, úgy görgetem magam előtt a könnyű anyagot.  Fenekébe belemarkolok, majd mikor érintésem hatására a számba sóhajt, elveszítem a fejem. Mindig is nehezen ment az önkontroll, legalább is, mikor kellően megfelelő visszajelzéseket kaptam. Lehet hogy csak velem van a baj, de határozottan beindulok attól, ha egy nő miattam nyög és kimutatja mennyire élvezi amit csinálok. Nem csoda hát, hogy jelen pillanatban képtelen vagyok a finomságra. Lábánál fogva felkapom és hagyom, hogy átölelje azokkal a derekamat. Közben egyik kezemmel oldalra döntöm a fejét, és nyakát csókolom, harapom, hogy még jobban élvezze a velem való együttlétet. Mikor már magától felajánlja bőrét, kezemmel a feneke alá nyúlok, és miközben próbálom megtartani a súlyát igyekszem még jobban hozzáférni. Persze mindez nem teljesen működőképes, úgyhogy bevallom töredelmesen hamar elfáradok. Jobb szeretem az ágyat, és az hogy a partnerem tartsam hosszú ideig, úgy hogy még hozzá is érjek mindenhol... nos, nem igazán gondolom kivitelezhetőnek. Ezért hamar le is teszem, majd fordítom meg, hogy immár lássam a fenekét is.
- Dőlj előre! - kérem, majd mikor megteszi, finom mozdulattal lehúzom azt az utolsó csipkét, ami még takarja és elválasztja tőlem. Kezem a fenekét simogatja, majd ha már úgyis ott járok, idejét érzem annak, hogy megkóstoljam a bőrét. Lágy csókokkal kényeztetem, majd nyelvem is utat talál kellően érzékeny tájak felé. Ujjammal simogatom, majd mikor már egyre hangosabban zihál két ujjamat testébe mélyesztem és így próbálok neki minél nagyobb örömet szerezni. Mikor már úgy érzem teljesen készen áll, kigombolom a nadrágomat, és az ujjaimat immár a férfiasságommal pótlom. Finoman egyesítem testünket, majd mikor már teljes egészében magába fogadott egyre gyorsabb iramot diktálva próbálom a csúcsra juttatni, magamat is, nem csak őt. Hiszen kettőnk légyottja eddig nagyrészt csak róla szólt, ideje hát, hogy én is kissé önző módon picit magamra figyeljek. Kezem a csípőjére téved, és minden egyes lökésnél közelebb húzom magamhoz. Háta ívben megfeszül, kezével a falnak támaszkodik. Ahogy egyre erősebben mozgok, lába úgy válik egyre jobban remegőssé, majd egy hangos sóhajjal éppen előttem adja át magát az orgazmusnak.
Ráborulok, hangosan fújtatva. Mellé lépek, és a falnak támaszkodom. Nadrágom a térdemnél, hajam kócos, és férfiasságom immár ernyedten lóg a hidegben. Rám néz, mosolyog. Kezével felkaparja a földről a táskáját, majd egy törlőkendővel segítőkészen letisztogat, ha már én képtelen vagyok arra, hogy megmozduljak. Felveszi a földről a bugyiját, majd a táskájába süllyeszti.
- Mit szólnál egy italhoz nálam? - kérdezi, kipirultan, én pedig mosolyogva bólogatok.
- Remélem annyira messze laksz, hogy összeszedjem magam odáig! - mondom erőtlenül, majd mikor hangosan felkacag még mindig remegő térdekkel sietek ki a Zöld Lámpás elé, hogy fogjak egy taxit, mely végre hazavihet. 

1. fejezet - A kezdet

Jég a pohárba, whisky a jégre... 

– Nos hogy tetszik a város, és az új közeg, Heart? – szólított meg az épp aktuális főnököm, akit még csak egy hete ismertem. A kapcsolatom vége után ugyanis a bőröndöm, a ruháim, és minden hozzám tartozó tárgy a ház előtti járdán kötött ki, melynek felét a hajléktalanok elhordták, mire össze bírtam szedni. Oké, sosem voltam híve túlzottan a drámázásnak, és annak, hogy nyíltan kimutassuk mások előtt az érzéseinket - már persze ha ez épp nem a birtoklási vágy - azonban most először üvöltöttem. Nem erősségem a bocsánatkérés, az hogy színt valljak, Amy kedvéért azonban megtettem mindezt, tekintettel arra, hogy együtt voltunk már három éve. Természetesen megértettem őt is, mert hát mocskos dolog volt engedni azoknak a hosszú comboknak, és hagyni, hogy azok az ajkak csókoljanak, azonban akármennyire is igyekeztem magamban bűntudatot kelteni, képtelen voltam rá. Valahol mélyen jót tett a lelkemnek, hogy én kellettem. Ismét fiatalnak és népszerűnek éreztem magam, és nem egy utolsó papucsnak, aki már-már majdnem beadta a derekát egy nőnek. 

– Szólíts nyugodtan Calebnek, bár mondjuk a Heart is megteszi! – húztam el a szám, majd belekortyoltam az italomba. 

– Egész jó, bár bevallom töredelmesen még nem pakoltam ki. Jelenleg dobozokban áll az a kevés cuccom, így egészen hálás vagyok azért, hogy a cég felajánlotta a lakást, illetve hogy biztosítja a számomra szükséges dolgokat. 

– Ugyan, ez csak természetes, hiszen tudtommal te vagy az egyik legjobb üzletkötő, akit csak találhatok. Nekem pedig kapóra jött a magánéleti válságod, és nem is én lennék, ha nem akartalak volna kikukázni abból a nyomortanyából. – mondja vigyorogva, én pedig elhúzott szájjal bólogatok. Végül is igaza van. Egy lepukkant garzonban húztam meg magam csótányok között,és gyakorlatilag alig maradt ruhám és pénzem. A melóhelyemről kirúgtak és tényleg csak Willnek köszönhetem, hogy összeszedett egy közös ismerősünk ajánlására. Így tehát nem volt kérdés hogy ott hagyom San Franciscot és Los Angelesbe költözöm. 

– És ha már szóba jött az üzlet, és a lakás, remélem tudod, hogy ennek a szívességnek költségét apránként levonom a béredből, valamint ideje elmenned venni egy normális öltönyt, ugyanis a holnapi napunk során végre találkozhatsz a vezetőség többi tagjával is. Ebben a szerelésben pedig… maradjunk annyiban, hogy nem keltenél sem te, sem én jó benyomást. – jegyzi meg, majd fintorogva végigméri az egyetlen megmaradt zakómat, amit ráadásul legalább öt évvel ezelőtt vettem. Igaz, kissé kopott, és nem is áll úgy már, mint a régi szép időkben, de azért mégis. 

Kissé zavartan beletúrok a hajamba, ledöntöm a maradék italomat, és a mosdóba sietek. Egyedül vagyok, így van időm átgondolni az előbb elhangzottakat. Kezem a mosdóba kapaszkodik, én pedig végre szemrevételezhetem magam a tükörbe, melybe már egy ideje nem voltam képes belenézni. 

Önmagam képe szellemként tekint vissza rám...

Bőröm fakó, szemem barnán csillog. Fénye még nem kopott meg, akárhogy is úgy érzem, hogy az elmúlt időszak megviselt. Hajamban még mindig nem fehérlik egyetlen ősz szál sem, pedig tényleg azt hittem, hogy az Amyvel való szakítás eredményez nem is egyet. Ehhez képest egész tűrhetően nézek ki. A harminckét évemet lazán leredukálhatnám huszonnyolcra, hiszen kisfiús vonásaim az évek alatt egyáltalán nem tűntek el nyomtalanul. És igaza van Willnek, egy új öltönyre szükségem van, mert ez egy tragédia. Kezemre vizet folyatok, majd mikor a felesleges cseppeket leráztam az ujjaimról, hajamba túrok. Összeborzolom, majd pár perces szemrevételezés után is úgy gondolom, hogy sokkal hosszabb mint kellene, és hogy ezen már csak az olló segíthet, más nem. 

Egy szerencsétlenség vagyok.

Még két eltöltött perc után, melyet önmagam szemrevételezésével töltök rámjön a rönöghetnék. Mint egy elmebeteg vihogok összegörnyedve a tükör előtt, és azt hiszem, a legjobb tulajdonságom jelen álláspont szerint a humorom, amivel túléltem az elmúlt időszakot, és amit akkor is előveszek, ha éppen saját magamon kell alkalmaznom. Ugyanis, most éppen azon hahotázom, hogy mennyire idióta is vagyok. Gyakorlatilag a lábaim előtt hever egy új élet lehetősége, a seggem alá toltak egy lakást, és én ahelyett, hogy a seggét is kinyalnám Willnek itt picsogok, mint egy nő. Ennyire hülye nem lehetek! 

Lassan összeszedem magam, majd levéve az ocsmány zakót kivonulok a mosdóból. 

Új élet vár! 

– Azt hiszem igazad volt, ami az öltönyt illeti. - csóválom meg a fejem, majd a kezemben szorongatott ruhadarabot összegyűröm és a mellettem lévő kukába hajítom. 

– Ez az ing amúgy is jobban néz ki enélkül a vacak nélkül. - vigyorgom, majd immár helyet foglalok a pultnál. Előveszem a tárcám, gyorsan számot vetek, majd miután megállapítottam, hogy konkrétan egy vasam sincs, húzott szájjal nézek újdonsült barátomra. 

– Sajnos nem tudlak meghívni még egy italra sem. És úgy látom magamat sem... – harapom el a mondat végét, majd mikor meglátom Will szemében a vidám csillogást, azonnal tudom, hogy nyert ügyem van. Ma bizony nem fogok józanon hazamenni, és ő sem. 

– Most az egyszer a vendégem lehetsz. De cserébe mesélj, mi volt az az egész dolog San Franciscoban? – érdeklődik, én pedig bár akármennyire is nem akarok róla beszélni, egy nagy sóhajjal megadom magam. Közben whisky kerül elém, én én jólesően belenyelek a maró, keserű italba, melynek aromáját úgy imádom. 

– Hát nő gondok. Nem tudtam ellenállni egy hosszú combnak. – csóválom meg a fejem, majd Willre nézek. – Megcsaltam a nőmet, aki egyébként a főnököm lánya volt. Így könnyen ment az állásom elvesztése, és ha már itt tartunk a lakásomé és a ruháimé is. Kipakolta a kibaszott hajléktalanoknak, és még egy táblát is odabiggyesztett, azzal a szöveggel hogy "Lomtalanítás, ingyen elvihető!". – mondom, miközben az emlék hatására röhögni kezdek. Mindig is imádtam Amyt, na meg a vicceit. És bár akkor ez egyáltalán nem volt mókás, így utólag visszagondolva zseniális húzás volt tőle. 

– Ennyi a történet, röviden, tömören. – hajtom le a whisymet, majd a mellettem vihogó Willre nézek. Jól öltözött, erős harmincas, de határozottan jóképű férfi, aki nem csak karban van tartva, de látszik is rajta, hogy anyagilag is stabilan áll. Kezén pecsétgyűrű díszeleg, ingje hófehér, zakója homokszínű. Biztos ez a sok dolog elég erős puncimágnes, pláne, hogy jegygyűrűt nem visel. 

– És te hogy állsz a nőkkel? Feleség? Gondolom nincs, hiszen gyűrűt nem látok. – jegyzem meg, majd mikor megcsóválja a fejét és rám néz, már tudom a választ. 

– Á, nem az a típus vagyok. Nem szeretem magam lekötni hosszútávra. Maradjunk annyiban, hogy van kellően pénzem arra, hogy barátnőm legyen, és miután az egyik unalmassá válik, nyitok valaki más felé. – jegyezte meg, majd ő is lehajtotta az italát. Igazából nem igazán lepett meg. Will az a típus, amit mindig is képviseltem fiatalabb koromban. Még Amy előtt előszeretettel dőzsöltem a sikerben, és a pénzben, és nem tagadom elég sok nővel hozott össze az élet. Az pedig hogy Amy mellett huzamosabb ideig megmaradtam, egyrészt annak volt köszönhető, hogy kiváltott belőlem egy kisebb fokú birtoklási vágyat, és persze nem tagadom, voltak érzelmeim is vele kapcsolatban. Azonban mint kiderült mégsem volt ez kellően erős és elegendő...

Melegbarna ital folyik, jég csörren... 

– Jó reggelt Julia! Ez itt Caleb Heart, ő lesz a főnöke a mai naptól! – mutatja be a fiatal szőkeséget Will és mikor a lány lehajtott fejjel a földet pásztázza, rám kacsint. Ez egyértelmű utalás arra, hogy a kislánnyal igazából bármit megtehetnék, azonban az is egyértelmű, hogy én ezt nem szeretném. Tanultam az Amy-s esetből, így eldöntöttem hogy házi nyúlra nem lövök. Ettől függetlenül viszont előszeretettel bámulom meg formás fenekét, miközben riszálva vonul be előttem leendő irodámba és nyitja ki annak ajtaját, hogy szemügyre vehessem igazán férfias leendő helyemet. Hatalmas ablakok, pár növény, és sötét színek dominálnak. A fa kellemes illata érződik minden bútorból és a székem igazi bőrből készült. Kezem a háttámlára téved, és egy mozdulattal végigsimítok annak puhaságán. 

– Igazán finom tapintású, igaz, Mr. Heart? – hallatszódik egy határozott női hang, mely valahonnan ismerős. Deja vu érzéssel fordulok meg a tengelyem körül és találom magam szembe a hosszú combokkal, a csókolnivaló szájjal, és a barna hajjal, mely nem olyan régen sikeresen elcsábított. 

Szám szólásra nyílik, az övé szintén, és egy mosolyon kívül nem is tudom jobban kommentálni találkozásunk groteszk tényét. Vicces, hogy az ő arcára is kiül a döbbenet, és hogy eddigi határozottsága egy pillanat alatt elpárolog. Láthatóan sápad el, majd pirul ki teljesen, ez pedig számomra egyértelművé teszi, hogy pontosan emlékszik még arra mit is tettem vele. 

– Igen, kellően puha. Meg vagyok vele elégedve! – jelentem ki kétértelműen, majd mikor Will közelebb lép, én teszek egy lépés távolságot. 

– Ő itt Madison Smith, az osztály vezetője... 

– Örvendek, Caleb Heart vagyok, az új értékesítője. 

Bassza meg... 

Prológus

Akartam Őt.
Kívántam.
Elvettem.
Nem volt jogom hozzá, hiszen ezzel megszegtem egy olyan szabályt, mely igaz nem volt sem kimondva, sem letisztázva, azonban mégis a kettőnk közötti kapcsolatot foglalta magában.
Esendővé váltam, árulóvá, hazuggá, olyan férfivá, aki nem foglalkozik a miértekkel, a jövővel, csak a mának és az érzékeknek él.
Elárultam.
Már évek óta éltünk kapcsolatban, és szerettem. Legalább is azt hiszem, biztos voltam az érzésben egészen eddig az éjszakáig. Egészen addig, míg meg nem láttam hosszú barna haját, formás lábait, és csókra csábító ajkait, melyekért már rögtön, az első pillanatban majd megvesztem.
Buja volt, izgató, és én nem bírtam ellenállni. Szinte már elemi erővel vonzott magához, és a testem könyörgött csupán egyetlen érintésért. Meg akartam érinteni, végig akartam simítani minden egyes porcikáján! Csókolni akartam, duzzadttá, vörössé marcangolva száját, úgy, hogy másnap és harmadnap is emlékezzen arra a szenvedélyre, amit kiváltott belőlem!
Túl könnyű volt, azonban megadta mindazt a kielégülést, amire vágytam.
Használtam.
Nem voltam romantikus, nem beszéltem a jövőről, arról, hogy mi lesz kettőnkkel, hogy mi vár ránk ezután az éjszaka után. Nem kellett a lelke, csak a testét akartam, azt a befogadó, puha, női testet, melynek képtelen voltam ellenállni.
Kezem sietősen görgette maga előtt szoknyájának nehéz anyagát, ujjaim bőrét szántották, és most egyáltalán nem akartam adni. Elvenni akartam, kielégülni, anélkül, hogy gondolkodnom kelljen a későbbi problémákon.
Szoknyáját a derekára toltam, majd mint egy vadállat, úgy hajoltam szájára. Fogaimmal szinte már téptem azokat a cseresznyeszín ajkakat, nyelvemmel befogadásért esedeztem, és mikor beengedett, egy hörgéssel jutalmaztam készségességét. Kezem eközben végigsimított derekán, mellkasán, majd hajába túrtam. Nyakát hátravetette, én pedig bőrét fogaimmal karcolgatva csókoltam azt, egészen addig, míg ajkai közül sóhajok nem reppentek az ég felé.
Kellettem neki, akart engem.
Felsője hamar a földön landolt, melltartója pedig a nyakába csúszott, ezzel is biztosítva a megfelelő hozzáférést tökéletes melleihez.  A halmokra hajoltam, kezemmel lágyan simogattam, nyelvemmel cirógattam, ajkammal szívtam, csak hogy még jobban felkészítsem kettőnk afférjára. Keze közben önálló életre kelt, szinte letépte rólam a pólót, nyögve bontotta ki övemet és szabadított ki farmerem börtönéből, mely már egy ideje túl szorosnak bizonyult.
Nem finomkodott, keze határozottan szorított, simogatott, izgatott egészen addig a bizonyos határig, ahonnan már nincs megállás.
Fehérneműjének eltávolításával nem foglalkoztam. Egyszerűen csak félretoltam az apró anyagot, a finom csipkét, majd mélyen a testébe nyomultam. Immár nem volt helye közöttünk finomkodásnak, bár az eddigi tettek sem erről szóltak.
Nadrágom minden lökésnél lejjebb csúszott, míg végül megállapodott a bokámnál, mellei pedig az általam diktált ritmusra hullámoztak.
Felnyögött, felnyögtem...
Körmét a hátamba vájta, és a fájdalom most jóleső érzéssel töltötte el érzékeimet. Kellően elég volt ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet annyira, hogy még egy kicsit kitartsak. Hogy elhúzzam az elkerülhetetlent.  Kielégülése elemi erővel szippantott magához, ölelt körbe, fonódott körém, és ajkai közül feltörő elégedett sóhaja zene volt füleimnek. Ez volt a crescendo kettőnk dallamában, és immár elégedetten adtam át magam én is a beteljesülésnek.
Testére borultam, szaggatottan lélegeztem, majd miután a remegés kissé alábbhagyott a lábamban, feltápászkodtam. Készségesen elfogadtam a felém nyújtott papírzsepit, majd pár perc alatt rendbe szedtem magam.
Nem búcsúztam, hiszen többé soha nem találkozunk.
Egy pillantást vetettem még kipirult arcára, összegömbölyödő testére, derekára csúszott szoknyájára, és ujjaim nyomára, melyet billogként hagytam a combján.
Sajnáltam.
Magamat sajnáltam...
Hiszen ez egyet jelent a szabad élettel, az önállósággal, a függetlenséggel, és  a vádló tekintettel, ami biztos hogy életem végéig kisérteni fog.
Hiszen megcsaltam...
Megszegtem egy ki nem mondott esküt!
Árulóvá váltam...