2015. március 1., vasárnap

1. fejezet - A kezdet

Jég a pohárba, whisky a jégre... 
– Nos hogy tetszik a város, és az új közeg, Heart? – szólított meg az épp aktuális főnököm, akit még csak egy hete ismertem. A kapcsolatom vége után ugyanis a bőröndöm, a ruháim, és minden hozzám tartozó tárgy a ház előtti járdán kötött ki, melynek felét a hajléktalanok elhordták, mire össze bírtam szedni. Oké, sosem voltam híve túlzottan a drámázásnak, és annak, hogy nyíltan kimutassuk mások előtt az érzéseinket - már persze ha ez épp nem a birtoklási vágy - azonban most először üvöltöttem. Nem erősségem a bocsánatkérés, az hogy színt valljak, Amy kedvéért azonban megtettem mindezt, tekintettel arra, hogy együtt voltunk már három éve. Természetesen megértettem őt is, mert hát mocskos dolog volt engedni azoknak a hosszú comboknak, és hagyni, hogy azok az ajkak csókoljanak, azonban akármennyire is igyekeztem magamban bűntudatot kelteni, képtelen voltam rá. Valahol mélyen jót tett a lelkemnek, hogy én kellettem. Ismét fiatalnak és népszerűnek éreztem magam, és nem egy utolsó papucsnak, aki már-már majdnem beadta a derekát egy nőnek. 
– Szólíts nyugodtan Calebnek, bár mondjuk a Heart is megteszi! – húztam el a szám, majd belekortyoltam az italomba. 
– Egész jó, bár bevallom töredelmesen még nem pakoltam ki. Jelenleg dobozokban áll az a kevés cuccom, így egészen hálás vagyok azért, hogy a cég felajánlotta a lakást, illetve hogy biztosítja a számomra szükséges dolgokat. 
– Ugyan, ez csak természetes, hiszen tudtommal te vagy az egyik legjobb üzletkötő, akit csak találhatok. Nekem pedig kapóra jött a magánéleti válságod, és nem is én lennék, ha nem akartalak volna kikukázni abból a nyomortanyából. – mondja vigyorogva, én pedig elhúzott szájjal bólogatok. Végül is igaza van. Egy lepukkant garzonban húztam meg magam csótányok között,és gyakorlatilag alig maradt ruhám és pénzem. A melóhelyemről kirúgtak és tényleg csak Willnek köszönhetem, hogy összeszedett egy közös ismerősünk ajánlására. Így tehát nem volt kérdés hogy ott hagyom San Franciscot és Los Angelesbe költözöm. 
– És ha már szóba jött az üzlet, és a lakás, remélem tudod, hogy ennek a szívességnek költségét apránként levonom a béredből, valamint ideje elmenned venni egy normális öltönyt, ugyanis a holnapi napunk során végre találkozhatsz a vezetőség többi tagjával is. Ebben a szerelésben pedig… maradjunk annyiban, hogy nem keltenél sem te, sem én jó benyomást. – jegyzi meg, majd fintorogva végigméri az egyetlen megmaradt zakómat, amit ráadásul legalább öt évvel ezelőtt vettem. Igaz, kissé kopott, és nem is áll úgy már, mint a régi szép időkben, de azért mégis. 
Kissé zavartan beletúrok a hajamba, ledöntöm a maradék italomat, és a mosdóba sietek. Egyedül vagyok, így van időm átgondolni az előbb elhangzottakat. Kezem a mosdóba kapaszkodik, én pedig végre szemrevételezhetem magam a tükörbe, melybe már egy ideje nem voltam képes belenézni. 
Önmagam képe szellemként tekint vissza rám...
Bőröm fakó, szemem barnán csillog. Fénye még nem kopott meg, akárhogy is úgy érzem, hogy az elmúlt időszak megviselt. Hajamban még mindig nem fehérlik egyetlen ősz szál sem, pedig tényleg azt hittem, hogy az Amyvel való szakítás eredményez nem is egyet. Ehhez képest egész tűrhetően nézek ki. A harminckét évemet lazán leredukálhatnám huszonnyolcra, hiszen kisfiús vonásaim az évek alatt egyáltalán nem tűntek el nyomtalanul. És igaza van Willnek, egy új öltönyre szükségem van, mert ez egy tragédia. Kezemre vizet folyatok, majd mikor a felesleges cseppeket leráztam az ujjaimról, hajamba túrok. Összeborzolom, majd pár perces szemrevételezés után is úgy gondolom, hogy sokkal hosszabb mint kellene, és hogy ezen már csak az olló segíthet, más nem. 
Egy szerencsétlenség vagyok.
Még két eltöltött perc után, melyet önmagam szemrevételezésével töltök rámjön a rönöghetnék. Mint egy elmebeteg vihogok összegörnyedve a tükör előtt, és azt hiszem, a legjobb tulajdonságom jelen álláspont szerint a humorom, amivel túléltem az elmúlt időszakot, és amit akkor is előveszek, ha éppen saját magamon kell alkalmaznom. Ugyanis, most éppen azon hahotázom, hogy mennyire idióta is vagyok. Gyakorlatilag a lábaim előtt hever egy új élet lehetősége, a seggem alá toltak egy lakást, és én ahelyett, hogy a seggét is kinyalnám Willnek itt picsogok, mint egy nő. Ennyire hülye nem lehetek! 
Lassan összeszedem magam, majd levéve az ocsmány zakót kivonulok a mosdóból. 
Új élet vár! 
– Azt hiszem igazad volt, ami az öltönyt illeti. - csóválom meg a fejem, majd a kezemben szorongatott ruhadarabot összegyűröm és a mellettem lévő kukába hajítom. 
– Ez az ing amúgy is jobban néz ki enélkül a vacak nélkül. - vigyorgom, majd immár helyet foglalok a pultnál. Előveszem a tárcám, gyorsan számot vetek, majd miután megállapítottam, hogy konkrétan egy vasam sincs, húzott szájjal nézek újdonsült barátomra. 
– Sajnos nem tudlak meghívni még egy italra sem. És úgy látom magamat sem... – harapom el a mondat végét, majd mikor meglátom Will szemében a vidám csillogást, azonnal tudom, hogy nyert ügyem van. Ma bizony nem fogok józanon hazamenni, és ő sem. 
– Most az egyszer a vendégem lehetsz. De cserébe mesélj, mi volt az az egész dolog San Franciscoban? – érdeklődik, én pedig bár akármennyire is nem akarok róla beszélni, egy nagy sóhajjal megadom magam. Közben whisky kerül elém, én én jólesően belenyelek a maró, keserű italba, melynek aromáját úgy imádom. 
– Hát nő gondok. Nem tudtam ellenállni egy hosszú combnak. – csóválom meg a fejem, majd Willre nézek. – Megcsaltam a nőmet, aki egyébként a főnököm lánya volt. Így könnyen ment az állásom elvesztése, és ha már itt tartunk a lakásomé és a ruháimé is. Kipakolta a kibaszott hajléktalanoknak, és még egy táblát is odabiggyesztett, azzal a szöveggel hogy "Lomtalanítás, ingyen elvihető!". – mondom, miközben az emlék hatására röhögni kezdek. Mindig is imádtam Amyt, na meg a vicceit. És bár akkor ez egyáltalán nem volt mókás, így utólag visszagondolva zseniális húzás volt tőle. 
– Ennyi a történet, röviden, tömören. – hajtom le a whisymet, majd a mellettem vihogó Willre nézek. Jól öltözött, erős harmincas, de határozottan jóképű férfi, aki nem csak karban van tartva, de látszik is rajta, hogy anyagilag is stabilan áll. Kezén pecsétgyűrű díszeleg, ingje hófehér, zakója homokszínű. Biztos ez a sok dolog elég erős puncimágnes, pláne, hogy jegygyűrűt nem visel. 
– És te hogy állsz a nőkkel? Feleség? Gondolom nincs, hiszen gyűrűt nem látok. – jegyzem meg, majd mikor megcsóválja a fejét és rám néz, már tudom a választ. 
– Á, nem az a típus vagyok. Nem szeretem magam lekötni hosszútávra. Maradjunk annyiban, hogy van kellően pénzem arra, hogy barátnőm legyen, és miután az egyik unalmassá válik, nyitok valaki más felé. – jegyezte meg, majd ő is lehajtotta az italát. Igazából nem igazán lepett meg. Will az a típus, amit mindig is képviseltem fiatalabb koromban. Még Amy előtt előszeretettel dőzsöltem a sikerben, és a pénzben, és nem tagadom elég sok nővel hozott össze az élet. Az pedig hogy Amy mellett huzamosabb ideig megmaradtam, egyrészt annak volt köszönhető, hogy kiváltott belőlem egy kisebb fokú birtoklási vágyat, és persze nem tagadom, voltak érzelmeim is vele kapcsolatban. Azonban mint kiderült mégsem volt ez kellően erős és elegendő...
Melegbarna ital folyik, jég csörren... 


– Jó reggelt Julia! Ez itt Caleb Heart, ő lesz a főnöke a mai naptól! – mutatja be a fiatal szőkeséget Will és mikor a lány lehajtott fejjel a földet pásztázza, rám kacsint. Ez egyértelmű utalás arra, hogy a kislánnyal igazából bármit megtehetnék, azonban az is egyértelmű, hogy én ezt nem szeretném. Tanultam az Amy-s esetből, így eldöntöttem hogy házi nyúlra nem lövök. Ettől függetlenül viszont előszeretettel bámulom meg formás fenekét, miközben riszálva vonul be előttem leendő irodámba és nyitja ki annak ajtaját, hogy szemügyre vehessem igazán férfias leendő helyemet. Hatalmas ablakok, pár növény, és sötét színek dominálnak. A fa kellemes illata érződik minden bútorból és a székem igazi bőrből készült. Kezem a háttámlára téved, és egy mozdulattal végigsimítok annak puhaságán. 
– Igazán finom tapintású, igaz, Mr. Heart? – hallatszódik egy határozott női hang, mely valahonnan ismerős. Deja vu érzéssel fordulok meg a tengelyem körül és találom magam szembe a hosszú combokkal, a csókolnivaló szájjal, és a barna hajjal, mely nem olyan régen sikeresen elcsábított. 
Szám szólásra nyílik, az övé szintén, és egy mosolyon kívül nem is tudom jobban kommentálni találkozásunk groteszk tényét. Vicces, hogy az ő arcára is kiül a döbbenet, és hogy eddigi határozottsága egy pillanat alatt elpárolog. Láthatóan sápad el, majd pirul ki teljesen, ez pedig számomra egyértelművé teszi, hogy pontosan emlékszik még arra mit is tettem vele. 
– Igen, kellően puha. Meg vagyok vele elégedve! – jelentem ki kétértelműen, majd mikor Will közelebb lép, én teszek egy lépés távolságot. 
– Ő itt Madison Smith, az osztály vezetője... 
– Örvendek, Caleb Heart vagyok, az új értékesítője. 
Bassza meg... 

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik, várom a kövit. :)
    Te nem olvastad véletlenül a Szürkét? :D

    VálaszTörlés
  2. Visszanyal a fagyi :D Egy picit emlékeztet a Szürke 50 Á. de tényleg csak egy picit :) Hozd mihamarabb a kövi részt! :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Köszönöm a kommentet, és itt szeretném leszögezni, hogy bár lehet elsőre hasonlónak tűnik, nem lesz köze sem a Szürkéhez. :) Remélem kivárjátok! :)

    White

    VálaszTörlés
  4. Imádom, én is mintha az 50shadest véltem volna felfedezni, de aztán végig olvasva ez egyáltalán nem az....beleszerettem :)
    Várom a következő részt! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cassidy!
      Örülök hogy tetszik a történet, és igyekszem megmutatni eltérő mivoltát az 50től! :) Az új rész hamarosan érkezik, várlak vissza!

      White

      Törlés
  5. Szia ! :) Csodás a blogod , nagyon tetszik.
    Várom a következőt .:)
    Azt szerettem volna megkérdezni , hogy minek / kinek a hatására jutott az eszedbe és kezdted el írni ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi! (remélem nem gond, hogy Marcsinak hívlak...)

      Igazából pár hölgy hatására kezdtem el ezt írni :) Biztattak, és úgy gondoltam, hogy miért ne. Végül is nem túl sűrűn ír férfi olyan blogot, amely az idősebb korosztálynak szól, és még inkább kevesen írnak férfi szemszöget. És mivel eddig mindig csak a női oldalt mutattam meg, ideje volt váltani, komolyabb vizekre evezni. :)
      Köszönöm a dicsérő szavakat, és örülök hogy tetszik, remélem még maradsz a következő részekre is. És külön köszönöm, hogy írtál egy visszajelzést, igazán jól esik!

      Legyen szép napod, estéd,

      White

      Törlés